Nem, nem túllenni akarok rajta, hanem folyamatában benne lenni, sodrására, süvítésére bízni magam, vigyen, ahová csak akar, dobáljon-forgasson, én akkor is tudni fogom, jó úton haladok. És csakis ezen haladhatok, hisz egyedül a sárgakövesen juthatok 'Smaragdvárosba'. S ugye, ha az ember kapálódzik az örvényben, szembeszegül az erősebb akarattal, elveszik. Hát nem elveszni kívánok én ebben a sodrásban, hanem megkerülni, fölbukni az árból... De megint hadakozok itten, mégis kivel? mivel?? Szilágyival? Ilkával? Béla bával? A Verőfény szőlejével? Jajdon tehetetlenségével?? Hova tűnik ilyenkor a nagy játékosság, mért nem birok kacérkodni a szöveggel?? Távolodás-közeledés, enyém-nemenyém, hisz ez ösztönös dolog, nem kell görcs, megfelelni vágyás... mi kell hát? Amire a bádogember áhitozik: szív, amit a madárijesztő akar: ész, és ami a nyámnyila oroszlánból hiányzik: bátorság! A Toto-Kifli vonal is adott. Minden adott. Kegyelmes állapot!! :)
