Nyolcak

Egy kívülről nézve révbe-ért, ám belül éretlen személy sorait olvashatjátok alább.

Az elmém rabságában sínylődöm. Sok a viszály kívül-belül, sokszor ítélkezem mások felett.

Hogy lehet az ember békében magával és a világgal? Hogy bízhatja oda magát? Mi ennek a módja? Mi az az elengedés? Mi az a szabadság? És mi dolgom nekem itt?

Szólongatom a képzeletem, merre jár, ritkán felel. Az álmodozásaim kimerülnek önigazoló "hatalomakarásban", meg világi örömök hajhászásában. Közben érzem, nagyon szomjas vagyok. Soha tán ennyire nem vágytam csöndre. Olyan csöndre, melyben végre békére lelhetek, melyben megújulhatok, és amely kigyöngyözi belőlem a vágyott "életstratégiát", amelynek mentén érdemes haladnom. Ez a megtalálni vágyott életszemlélet félretolja azt,  ami felesleges, és megmutatja azt, ami a lényeges. A lényegben akarok létezni. Vagy legalábbis azt szem előtt tartva - nap mint nap. Fél lábbal a (nagybetűs) létben, fél lábbal az életben, az ún. "valóságban" kell állnunk (egzisztálnunk?), mondta nekem egyszer egy élesebben látó, csak a probléma az, nem állok két lábbal a földön sem, mert egyrészt még mindig nem merek felelősséget vállalni a tetteimért, másrészt - és erre a kifejezésre egy Újforrás-béli zenész-esszében leltem - elural az életfélelem. De: ki akarok lépni ebből!!

Ezért új bekezdést kezdek, és elhatározom, megpróbálom elsőként pozitív formába önteni a fönt megfogalmazott panaszhalmazt. Felismertem, hogy az elmém korlátoz, ez már egy lépés. Igényem van az önmagammal és a másokkal szembeni igazságosságra, szeretetgyakorlásra. Meg akarok békélni, meg akarok elégedni azzal, ami van. Ami jön, fogadom, ami megy, engedem. MegZENesítem életem.

Mire vágyom? Mi tenne boldoggá?

Arra vágyom, hogy ne függjön a jókedvem és az önbecsülésem semmilyen külső körülménytől.

Vágyom a stabilitásra, a benső középpont megtalálására. Szeretnék több kitartást, türelmet. Szeretnék szelídebb és simulékonyabb lenni. Szeretném, ha a szavaim és a tetteim egy irányba tartanának. Át szeretném hidalni a benső szakadékokat. Szeretném kreatívan, színesen, nyitottan élni a hétköznapjaimat. Szeretnék mindig örülni a Kisfiamnak. Szeretném kicsit elfelejteni önmagamat. Jó volna találni valami olyan célt, pályát, amely az önmeghaladásra ösztönöz.

Olyan, mintha csak mindig készülnék élni, mintha mindig csak készülnék tenni. Pedig én élni és tenni akarok.

Mindig találok egy ha-t a teljességemhez: "ha majd ...". Nem kell ha, nekem a most kell.

Talán egy orvos, aki embereket gyógyít, nem érez ilyesmit (vagy nem engedheti meg magának), mert neki muszáj csinálni, ő feloldódik a hivatásában. Hasonló életfeladatot szeretnék találni magamnak, én is fel akarok oldódni, és hozzá akarom tenni a magam kis részét az egészhez. Ajánlom hát magam!!

Krisztinának talán meséltem a tavaly előtti megrázó találkozást a fekete kutyával.

Voltaképpen nem történt semmi. Gáborral a hegyre tartottunk egy fárasztó lapzárta után. Esős-ködös őszi idő volt. Már a fogas végállomását is elhagytuk, és az utolsó fölfelé vivő ösvényre léptünk, amikor egy nagy lompos állat körvonalai kezdtek kirajzolódni a félhomályban. Erősen megszorítottuk egymást, szólni nem nagyon szóltunk, mert tudtuk, hogy ha például elkezdenünk visszafelel futni, akkor akár fel is bőszíthetjük ezt az egyedül álldigáló és bennünket gyanúsan méregető jószágot. Olyan volt, mintha ránk várt volna. Mi pedig mentünk szép lassan, egyenletesen felé, remélve, hogy békében elhaladhatunk mellette. Közeledésünkre vészjóslóan morogni kezdett, és ő elindult felénk. Én már belül az összes angyalokat szólongattam, kívül próbáltam magamra erőltetni valamiféle természetes határozottságot. Gábor bal oldalon, az út szélén haladt, én belül, a jobbon. A kutya engem vett célba. Gábor erősen fogott, és mondta, nyugodjak meg, nem lesz semmi baj. Szinte éreztem felőle áramlani elhaló magamba az erőt. Már nem féltem, pedig a sötét alak még mindig irányomba tartott. Aztán odaért hozzám. És tettlegességig fajult: orrát a kézfejemhez nyomta, aztán ezt a mozdulatot újra és újra megismételte. Éreztem a nedves orrát, az erős állkapcsát, és a nyomást, amit rám kifejtett. Más nem történt. Jött még egy darabon, aztán elengedett minket. Csak a tekintetével követett. Mentünk föl a hegyre, miközben ő őrszemként állt mögöttünk. Egy egyre zsugorodó fekete árnyat láttunk, majd az is eltűnt. De bennem örökre nyomot hagyott. Mert nekem az a kutya valamit mondani akart. Hazaérve percekig nem tudtunk megszólalni, aztán én hisztérikus zokogásban törtem ki (előtte még sosem sírtam Gábor előtt, és szégyelltem, először a mosdóba bújtam, de olyan heves volt, hogy elfojtani nem bírtam, és végül megadtam magam). Először is mérhetetlen szánalom született bennem az állat iránt, akit mi fenevadnak hittünk, és akiről azt feltételeztük bántani fog, de mintha inkább kérni akart volna. És mi semmit sem tudtunk adni. És az jutott szembe, hogy egyedül a bizalmunkra vágyott volna, és még ezt is képtelenek voltunk megadni neki. Vigasztalhatatlan voltam. Már rohantam volna vissza parizerrel, vízzel, akármivel, de persze szegény pára már eloldalgott. Gábor még este felhívott valami kutyaotthonos számot, nem tudtak segíteni, másnap egy másikat is, biztos, ami biztos bejelenteni a kis hajléktalant. Aztán otthagyta a feldagadt szemű barátnőjét és lement vásárolni. Visszafelé azzal a hírrel jött, hogy a misztikus eb a szomszéd kutyája, aki kiszökött tegnap este...

Mégis, mégis...

 Másodlagos változás volna jó. Hát a rendszeren kívül találtam egy szempontot az Életemre: ez pedig a Paleolit életmód. Meglátjuk mi lesz, én csinálom :-).

Valahogy az ebben való sikerek, és hit magával hozta a többi tervet is, vagyis a célok megfogalmazódását.

Hogy mi a három legfontosabb célom most? Erre így válaszolnék:

1. erőszakmentes kommunikáció tanulmányozása, használata, beépítése az életembe, és az ontológiai coachingba gyakorlatok formájában.

2. a szakmai munkába az Életem becsatornázása, oszcilláltatása. Hogyan tudom az Életemet, kínjaimat, szenvedéseimet, de örömeimet egyaránt beleépíteni az írásba, az emlékezet fókuszán keresztül. Élni a dolgozatomat, ahogyan annó a szakdolgozatomat is tettem. Ennek terepe itt a blogban is esélyes, Anita ajánlására: fogalomháló alkotásával. Nagyon érdekes, ez most elindított egy motivációt bennem.

3. a Paleo étkezéssel függ össze. Az ideális testsúly, egészséges élet (a paleosok meggyógyultak az inzulinrezisztenciából, meg a pajzsmirigy betegségből is), tánc továbbra is napi szinten, és futás, erőnlét és szépség.

Ezt a három célt szeretném 12 lépésben kidolgozni, eredményt meghatározni, ami kell és amivel elégedett lennék, a feltételeket, hogy mi kell hozzá és az ehhez kapcsolódó ütemtervet. A három cél 12 lépésen való lezongorázása egy olyan határidőtáblázat lenne, amiben jutalmak is szerepelnek.

Arra gondoltam, minden területhez referenciacsoportot társítanék. A blogírás, szakmai haladás, emlékezet-kérdésben itt vagytok Ti lányok, ami nagyszerű. Még nagyszerűbb, hogy már én is képessé váltam, hogy itt írjak. Zsuppán Klaudia még társ lehetne az emlékezet kérdésében, hiszen neki is ez a témája, nem mellesleg Oravecz kapcsán.

A Paleo étkezésben nincsen társam, de Szandra rengeteg betegsége miatt nagyon figyel az étkezésre, szóval vele a kg-okról, ételekről tudok beszélni. Szabri a másik, aki alkalmas a kajákhoz csatlakozni. Jó volna vki a táncra, talán Virág eljöhetne. Rónával meg hétfő-kedd futás nap.

Az erőszakmentes kommunikáció a privát életemben a legfontosabb. Sokszor kaptam olyan visszajelzést, hogy a kirohanásom hatására a közeli barátok, anyum rosszul lettek. Én ezt értelmezni de tudom, de annyit felfogok belőle, hogy ez nem jó. Szóval szeretnék erőszakmentesen kommunikálni.

Ez volna az első téma, amit lepörgetnék a 12 lépésen, ami a célkitűzés gyakorlata, és elvinném egy vágyott, vonzó vízió felé az eredményt, amivel megelégednék.

A 12 lépés:

1. a cél az enyém, személyes indíttatásból fakad, jobbá tenném az emberi kapcsolataimat, és ily módon a veszekedés, vitatkozás, konfliktus keresése, találása helyett egy más típusú beszédmódot alkalmaznék. (égető a vágy erre).

2. vonz, és elbűvöl az, ha valaki képes békességben kommunikálni, és nem következménye a rosszullét, önemésztés, megbánás utána a beszélgetésnek. Meghallgattam egy rettentő érdekes videót erről, és bele is ásom magam. (hiszem, hogy lehetséges)

3. részletesen követem írásban, hogy hogyan működik, hogy tudom elővenni (dokumentálom).

4. Az okok, hogy miért akarom: hogy ne riasszam el a szeretteimet, ne kétségbeesetten jelezzem, hogy nem elégülnek ki a szükségleteim, hogy megtanuljak tisztán kommunikálni, és kérni, hogy ne romboljam a kapcsolataimat, és ne fárasszon az a helyzet, hogy "vajon ezek után mi lesz?".  (tehát a motivációm a kapcsolataim jobbá tétele)

5. a helyzetem elemzése: erre részletesebben is ki lehet majd térni, esetelemzésnél, és a gyakorlatok kitalálásánál, amit a Kollár-suliban tudok másokkal is végeztetni.

6. határidő - itt annyit tudok mondani, hogy szeretném már a következő kommunikációkban ezt alkalmazni, vagyis a videó megnézése után rögtön elkezdem alkalmazni.

7. mik az akadályok, és mi a a legfőbb akadály, ami miatt nehezemre esik: amikor belobban az agyam, és a stresszhormonok elöntenek. Voltam egy szuper párkapcsolati kommunikáció előadáson, ahol ezt úgy hívták, hogy intraperszonális ügy, vagyis amikor a helyzet már csak rólunk szól, és nem a két ember "ügye". Ez azt jelenti, hogy a korábbi sérelmek, traumák alapján beindul a piros lámpa, belobban az agyam. itt az a célom, hogy felismerjem a pillanatot, amikor "nyugalmi szünetet" kellene tartani, és később visszatérni a dologra. Mert sokszor túljáratódik a helyzet, és rossz irányba.

8. Milyen tudásra lesz szükségem ehhez? hát konkrétan az erőszakmentes kommunikáció nyelvét elsajátítani, miért van értelme, hol érhetem tetten, hol ismerem fel, hogyan is van ez....

9. Ki az aki felé csinálom? (kik a kuncsaftjaim? ) hát a barátaim, anyám, a közeli emberek, akikkel annyira közel kerülünk egymáshoz, hogy egymás autonómiájába penetrálunk :-). Valamint a coaching folyamán a hallgatók.

10. Terveim: meghallgatok néhány internetes videót, TED-es előadást erről, és megnézem, hogy milyen coaching-gyakorlatokat tudok kitalálni hozzá.

11. Megjelenítés: az eredmény elképzelése vizuálisan. Ez azért fontos, mert az ember evolúció során kifejlődött agya mindent mozgásra, és képekre fordít le. Az akarom, nem akarom kérdése pedig az erre az agyra ráépült én-tudat, ami sokkal gyengébb. Ebből fakadnak az akarati konfliktusok: "nem is akartalak bántani..." stb...."nem tudom mi történt velem." Az agy a nem szót sem ismert, ezért nem lehet valamit : "nem akarni" csak "mást akarni" lehet. ( Szendi Gábor: Valódi változás című videójából )

12. a kitartás abban az esetben, amikor nem mennek flottul a dolgok. Erre csak akkor van szükség. Ez az önmagamban vetett hit fokmérője.

Hát valahogy így kezdem most feltámasztani a múltam, értékesíteni az eddigieket, és folytatni a blogolást, ami évekkel ezelőtt életmódommá vált már.

Életre fel! mondom magamnak....