HTML

Nyolcak

8 kolléga rejtett bejegyzései

Címkék » a


2010.07.05. 20:59 TodyG

Filmdráma, TG szemszögéből vol.1

 2010-07-04

 

Rögtön egy kis „önvallomással” kezdeném ezt a bejegyzésemet. Kulcs kérdésem: Miért is nézek filmet? Ez talán úgy tűnhet, hogy nem kapcsolódik közvetlenül a filmdrámához, azonban a film és az ember közötti viszony megértéséhez érdekes lehet.

 

2005-ben kaptam rá a filmnézésre. Több ok is volt, ebből én kettő emelnék ki. Az első, akkoriban sokat hangoztatott okom, hogy gondolkodni akartam, de olvasni nem volt erőm. Ezért elkezdtem filmeket nézni. Először történelmi filmeket, majd ezt követően művészfilmeket illetve film klasszikusokat. Ez utóbbi kettő az idők során jobbára kiszorította történelmi filmeket, a gondolkodásmódomból. Azaz a nyers gondolkodás módomat, felváltottam egy filmes szemlélet móddal, gondolkodás móddal. Ez a gondolkodás módbeli váltás rendkívül hasznos volt a filmnézéshez, de nem az egyetemi tanulmányimhoz, melyek kevésé fedték a filmértést és  -értelmezést. Bár ez a vonal a projektünk szempontjából érdekes lehet, még is más lapra tartozik, így most nem vesződnék vele.

 

A második, hogy 2005 rendkívül rosszkedvű korszakomat éltem. Ezt a periodust, filmnézéssel „vészeltem át”, talán ezért vonzódom hozzájuk annyira. Ennek az időszaknak a két abszolút győztese Fellini és Tarkovszkij volt. Előbbinek az Amarcord című filmje, utóbbinak a Stalkerja tett rám igen nagy hatást. S nem csupán hatást gyakorolt, hanem iránytűül is szolgált számomra a 2 film. Főleg az olasz film, mely a jó kedély meglelést nyújtotta számomra.

 

A lényeg, hogy a film is a gondolkodás módunk része, azonban nem cserélhető fel a hagyományos gondolkodással. Ki kell alakítani, hozzá egy könnye másokra szabható rendszert, mely másoknak is hasznára válhat, hiszen mint a második pontomból látszik, a film alkalmas lehet az ember megsegítésére.

Kérdés ötletek a bejegyzésem kapcsán:

- Mit adott nekem?

- Hogyan állt össze fejembe az egész?

- Miért éri meg, hogy filmet nézek? Miért éri meg, hogy a film számomra ad valamit?

- Milyen történelmi filmek voltak rám hatással? Milyen történelmi sorozatok vannak?

1 komment

Címkék: film a dráma kapcsolatom filmekkel


süti beállítások módosítása