Az emlékezés, a szakmai dolgok és az élettér kapcsán is foglalkoztat a honnan hova kérdése. Ez a két szó, olykor együtt, máskor külön-külön szinte folyamatos jelenlétet követel magának, bármerre is lépek. Vasárnap elstoppoltunk Becsére (kb 40km Zentáról). Kiválasztottuk a legrosszabb időpontot, pontosabban nem választottuk, úgy alakult, hogy 11 órakor kerekedtünk föl a zsákutcából. A gyér forgalom ellenére 1,5 óra múlva már köszönthettük a megilletődött ünnepeltet. Könnyes szemeit látva gyorsan rá kellett jönnöm, hogy nagy butaság volt azon aggodalmaskodni, hogy nem tudok ajándékot venni neki. És jelezte is, hogy amit én apróságnak mondok, a Szentendréről hozott "Rád gondoltam" feliratú marcipánszív, a Madárral közösen készített reform ételek receptjeit tartalmazó füzetke, a jelenlétünkkel sokkal többet jelent neki, mint bármilyen drága ajándék. A korábbi ajándék körüli idegeskedésem azt mutatja, hogy "elfeledtem, hogy honnan indultam". Nem tartottam szem előtt azokat a születésnapokat, amikor anyukám próbálta nekünk megmagyarázni, hogy ezúttal miért nem tudott megajándékozni bennünket valamivel. Később már megfordult, és mi nyugtattuk, jelezve, hogy elfogadjuk, megértjük a helyzetet, emlékszem egyik télen boldogan mondtam neki, hogy mekkora ajándék ez, hogy épp szülinapomon esett le az első hó. Magam is belátom, sőt már a receptek válogatásakor is éreztem, hogy jobb az, hogy bár szegényesen, de el tudunk menni Becsére, Kanadában például nem sokra mennénk az ajándékravalóval. A jelenlét itt is kulcs! Személyesen szeretnék jelen lenni az anyám és a testvérem életében, de ugyanígy az anyós-apóséban is. Szeretnék hát mindig emlékezni arra, hogy honnan jöttem, és annak érdekében, hogy oda mindig vissza tudjak térni, és ne csak gondolatban, be szeretnénk szerezni egy autót. Feketicsre ugyanis nehezebb eljutni, mint Budapestre, és az oda vezető falvakon keresztül megletősen reménytelen a stoppolás.
Az úticélt most mégis Budapestben jeölölm meg. Április 17-én jár le a jelentkezés a doktori iskolába, valamikor nyáron kiderül, hogy felvettek-e, szeptember elején pedig az, hogy megkaptam-e az ösztöndíjat, azaz kezdhetem-e az új iskolát. Addig itt, a jelenben próbálunk boldogulni. Szeretném jól megélni ezt az átmeneti, várakozós időszakot. Sajnos a novemberre tervezett szakvizsgát kötelezővé tették számomra a májusi időszakban, épp Pünkösdhétfőn. Mivel egy tizenöt oldalas, szerb nyelvű dolgozatot kell május elsejéig elkészítenem, hisz annak elfogadása a feltétele a szóbali vizsgának, most sanos az esztétikáról újra le kell mondanom. Nehéz ez a döntés, de a doktori vagy az esztétika közül mégis az előbbit választottam, hiszen az elvisz valahova, a másik pedig csupán lezár egy fejezetet. Szerencsére közeli a kettő témája, így frissen tartom azt is novemberig. Abban bízom, hogy szeptembertől iskolás leszek, és az oszk a könnyen elérhető szakirodalommal, inspiráló közegével jobb terep lesz az íráshoz. Szeptember elejéig most az a célom, hogy jól megéljem a zentai létet, minden este konkrét célt tűzzek ki másnapra, hogy könnyebb legyen az ébredés, szeretném kihozni itt magamból a maximumot, akkor is, ha maradok, akkor is hogyha továbbállok.
