Az egyetemről hazafelé sétáltam. Nagyon meleg lett. Sütött a nap már több órája, szokatlan tőle mostanság. Sétáltam a magam 15-20 perces útján, végig a Vagabond cipőmben ( melyet annyira szeretek, hiszen a talpa is hajlik, a sarka sem kopog, és kényelmes is, ugyanis nem töri hátul , sem elöl lában. ja, hogy az a kis bütyök mi? nem, nem a cipő törte oda, hogyan is tehetné, hiszen szép.), rajtam a fekete kabát. egyre frusztráltabb lettem, egyre mérgesebb az úton. Miért? Egyre jobban idegesített a messze. csak rájöttem! Melegem van, de már kellemetlenül. Levetettem kabátomat. És ezzel a szimbolikus gesztussal eszembe jutott Gyulai Pál verse, A szél és a nap.

Egykor régen szél urfival
Fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél s magát fölfúván
Zúgott-búgott; mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
Ijedten kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatja s odébb áll.

Mosolyog az öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen.
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja,
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt', megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél urfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel,
Igy közel, úgy hamarabb.

 Hát maga a vers, így újraolvasva, milyen kis egyszerűség. De útközben végig azon gondolkodtam, hogyan lehetnék én szélből nap. Másik kedvenc versem, melyben igen szívesen definiáltam magam, az Óda a szélhez. Tévedés ne essék, nem a Nyugati szélhez, ez egy Fehér Ferenc vers. Melyet szeretnék megtanulni. Hiszen szept. 23-án lesz versműhely. A szél természetéről ír. Hogyan is van? " ott fúj ahol akar". Háát, körülbelül így vagyok én önmagam zabolázásával. Ahol akarom, amikor akarom. Önkény, és nem önemelés. Ahogy jól esik. Hogy is van? "tomboló tájfún, jajongó júgó, békétlen bóra, süvöltő sirokkó" "kavarog e szívben, szelíd magyarok." A szélszerű indulatok láthatatlan ereje megfeszíti torkunk, és "hangokat ad a torony teste", és kaszál, akár mást, akár önmagunk. És a tigrisből hogyan lesz szelíd őz? ( ha elidőz? ) Hogyan lesz szelíd, lépésről lépésre melegítő, majd izzasztó nap. A megengedő meleg, mely megengedi a másik embernek, hogy ő vegye le kabátját, ha már elég melegnek érzi közelünket. Maga tegye meg a mozdulatot, ő döntsön úgy, hogy immáron felesleges viselni. Egy réteggel kevesebb, és egy réteggel könnyebb. Közelebb. Igy cselekszik a szelíd nap. "Mosolyog az öreg nap, /S hő sugárral, fényes-szépen /Megindul a tiszta égen." A tiszta égen járni, és mosolyogni. Hogyan lehet ezt megtenni önmagunkban. A lélek útjain.
 

 Ahogyan Henry Nouwen könyvében,pontosabban Rembrandt festményén végigjárja a tékozló fiú, a féltékeny testvér, és az atyává válás stációit, úgy járná végig a vándor, földi napjain, hetein, évein átal a szél, a vándorlét, és a nap stációit. Eképpen, hogyan is lehetek én nap? Napsugárzó nap?