Mandics és Ems is emlegette már valamelyik kommunikációs csatornánkon a bűnök terhét. Megvallom, komoly ellenállás van bennem ezzel a fogalommal kapcsolatban. Valójában ha kérdeznétek, bűnösnek érzem-e magam, pofátlanul azt állítanám, nem. Inkább esendőnek. De sosem reménytelennek. Valahogy úgy érzem, a bűntudat - már ha a mi kontextusunkban tárgyalunk róla, nem mondjuk Raszkolnyikovot nézve - nem egy termékeny dolog. És voltaképpen nem is az ember lényegét érinti, hisz a vétkes - ezt a kifejezést jobban kedvelem - mindig az ego, de ha az ember egon túlinak képzeli, éli meg, illetve igyekszik megélni magát, már nincs is funkciója, inkább teher a léleknek, amely eredendően a fényből való, szerintem... A másik fogalom, amellyel problémáim vannak, az a szenvedés. Gábor már lemondott arról, hogy velem filmet lehessen nézni, már csak meséket tölt le rám gondolva, mert tudja, mennyire szétszorongom magam, ha valamicske erőszak is megjelenik egy mozgóképsorban. (Bezzeg a verbális erőszakot előszeretettel művelem.) Na ha valami, ez biztos, hogy el-nem-fogadásból eredő jelenség. Emiatt voltaképpen - és ezt nem rég sikerült csak bevallanom magamnak - magát a Krisztus-történetet sem látom szépnek, hanem inkább iszonyúnak. S bár hallottam, hogy "minden angyal iszonyú", ettől még nem leszek keresztényebb. A szertartások, a hétköznapjaim szakrálissal átitatott, illetve afelé törekvő gyakorlatai ellenben nagyon hiányoznak. Furcsa, hogy mit sem viselek rosszabbul, mint az ún. "megmondóembereket" és mire nem vágyom jobban, mint egy "megmondóemberre"... Olyannyira úgy érzem, hogy az egyházi megmondás nem hiányzik nekem, hogy abban sem vagyok bizonyos, hogy Matykót meg szeretném-e kereszteltetni. Irritál, hogy a vidéki rokonok kérdése rögtön ez, közben tesznek a dolog mélyebb rétegeire, csak épp "így szokás". Én nem tudom azt megígérni, hogy ezt a gyereket keresztény szellemben fogom nevelni, mert sok tanítást egyszerűen életidegennek, sőt, - hogy platonista képpel éljek - lélekszárnytörőnek érzek. Nem azt ünnepelném ezen a szertartáson, amit ők hisznek, ahogy az esküvőmön se azt ünnepeltem. Vevő vagyok a kereszténység minden értékére, de nem ennek mentén épül a magam értékrendje. Már ha van ilyen. Istenem, mit is fogok én tanítani ennek a Kiszfiúnak??