Nyolcak

Tételmondatom lehetne: Azzal akarok kezdeni valamit, amim van, a hiányok feletti siránkozásból elegem van.

(Ez a szöveg túlírt, bocs. Gyakorolnom kell ebben is az elengedést...)

Anyagi vonatkozás:

Ems is említette egyelőre wördös formájú bejegyzésében  a tárgyaktól történő elidegenedés képét hasonlítva ezt a favágó feladatmeghatározás unalmához. A tárgyakkal egészségesen kell tudni együtt élni. Élni dolgokkal, használni dolgokat azt jelenti, bevonom őket a világomba, beölelem őket, kicsit mintha megszemélyesíteném, de mindenképp megemelném őket. Így adva méltóságot, ízt, hangulatot minden apró-cseprő cselekedetemnek is, amelyeket általuk, velük, bennük végzek. Mert nem mindegy, kuszán vagy egyenletesen - ugyanakkor persze teljesen mindegy, de az, hogy nekem ebben választásom van, na az tényleg nem mindegy! Minden dolog körülöttünk - és ezt most nem fogyasztóként írom - lehetőség. Lehetőség nekem, aki kezdhetek vele valamit és a dolognak, ami betöltheti funkcióját. Ha már ilyen "dolgos" világban élünk, éljünk a dolgainkkal örömmel! Adjuk meg nekik a bizonyítási lehetőséget, mint alkotó, magaépíteni és világban értelmesen mozogni vágyó emberek! Hány meg hány dolog fekszik fiók mélyén, doboz alján, szekrény rejtett zeg-zugában, amely mindennapjainkat hasznosabbá, színesebbé tehetné. Ezeket a rejtett kincseket szeretném én felkutatni, ezeknek szeretnék örülni. Nemrég nagy átvilágítást tartottam ruhaneműim között, és rájöttem, van olyan darab, amely eddig csupán egyszer-kétszer volt rajtam, holott nagyon tetszik - eztán számolok vele! De olyat is találtam, amely már kiszolgált, vagy voltaképp sosem is szolgált, csak ámítottam magam - megy a Bosnyák téri ruhakonténerbe, hátha valakinek épp arra van szüksége!

Április 16-án lomtalanítás lesz itt, a Lakyban. A lom, a kacat már kiszolgált, a jelenben haszontalan, de megérdemli a végtisztességet... A lomtalanítás maradéktalan elvégzéséhez is szükséges az elengedés képessége, tudománya, művészete (?). A lomtalanítás célja egy élhetőbb élet kialakítása. Törekvés ez a rendre, a rendszerre, az átláthatóságra, életünk alkatrészeinek uralására. A lomtalanítás mint olyan jó átvezető az életvitel szubtilisabb tartalmainak vizsgálatához is - itt aztán még inkább szigorúnak kell lennünk, el kell választanunk a hasznost a haszontalantól.

Ami  a lelki-szellemi síkot illeti: Egyszerűsítsük úgy a dolgot, hogy az elméé az elvont szellemi tartalom, a gondolat, és talán az érzések egy része is, a léleké a mélység (és magasság) dimenziója, a megérzés, intuíció, a fölfelé hallgatózó adó-vevő készülék. Ez utóbbi az, aminek jelzéseit igen gyakran elfeledjük észrevenni. A legnagyobb "kamuarc" az elménk, mely képes sokszor igen tetszetős külsőben nyomatni nekünk azt, ami nem a javunkat szolgálja, vakká-süketté tesz a valódi értékre, megbénít az okos cselekvésben. Az agyunk nap mint nap pörgetett tartalmainak nagy része tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy csak kacat, lim-lom. A feladat: Dobd el az agyadat!! Ez a jelenvalóság kulcsa is, mondják a hozzáértők, a benne levők. Ezen a ponton bevonhatjuk vizsgálódásaink körébe magát az emlékezetet is. Az emlékesdobozban ugyanis feltétlenül rendet kell tennünk ahhoz, hogy jelenünket önfeledten élhessük.

Ems! Te az emlékezetet mint olyat az emberen belül hova helyezed??

Nyilván nem a memória értelmében vizsgálod. Bár maga az agyi mechanizmus is érdekes. A - nevezzük - mély emlékezetnek szerintem is szívbe írt, vagy talán jobb szó: vésett, és lehet seb, aztán heg, de nyílás is! (Bár most nézem, Te is gyógyulást, meg kegyelmet emlegettél egyik leveledben, egybevágunk hát, húsba! :)) Megvettem a Csekszi "Mennyi boldogságot bír el az ember?" című esszékötetét és abban találtam a témádhoz és voltaképpen az élethelyzetedhez - egy szerelem lezárása és megnyílás az új felé - egy szuper írást, amely Tóth Krisztina "Hideg padló" című novelláját elemzi. Egy emléktemető, illetve emlékelhelyező írás. És Csekszi valamiféle újjászületésként értelmezi...

Hiszem, hogy lehet kreatívan és örömmel is megszabadulni - mind kacatoktól, mind ego-dolgoktól, mind a múlt árnyaitól -, nem csak szenvedés árán. Rájöttem, olyan ember vagyok, aki szenvedélyesen tagadja a szenvedés szépségét. (Erről is ír Csekszi a kötetben nagy meglepetésemre olyat, ami bejön!) Hiszem, hogy a benső lomtalanítás és rendezés nem feltétlenül vérrel-verítékkel történő nehézkedés, szabályok szigorú alkalmazása, hanem felszabadulás, szívbéli elengedése már funkciójukat vesztett, mégis vissza-visszatérő emlékképeknek, vagy csúf ábrázatú démonoknak, be-befigyelő ördög(i kör)öknek, terméketlen gondolati vakvágányoknak. Azt hiszem, itt is segítségünkre siethet a jóbarát, a humor, mely kifordítja a dolgokat, és enged önmagunkon nevetni.

Így kezdem és hirdetem meg tehát az idei tavaszi nagytakarítást, és jövő héten a lomtalanítást kívül-belül!