Furcsa, olykor paradox helyzetekkel találkozom modtanában. A legfrissebb bánt legjobban. Volt egy pályázat a Pázmányon, amire szerettem volna jelentkezni, de elég későn láttam meg a felhívást. Írtam a kedves tanárunknak, említve ezt a kései információhozjutást, és érdeklődve, hogy interneten keresztül lehet-e egyáltalán pályázni. Hihetetlen megértő volt a válasza: "Ragyogóan lehet e-mailban is pályázni. Mikorra tudná összeállítani az anyagot?" Két napot kértem, helyette egy hetet kaptam. Ez ma járt le. Tegnap este felmentem az egyetemünk honlapjára, és döbbenten látom a pályázat nyerteseit. Borzasztó rosszul éreztem magamat, és érzem még most is, mivel nem válaszolt az említett tanár úr az esti, szomorúságomnak hangot adó levelemre (a válaszlevele egyébként maximum egy órán belül szokott érezni). Sejtettem, hogy most nem ez lesz. Talán kellemetlen neki? Elfelejtette a kegyes ajánlatát? Mi történt? Nem tudom. Sokkal tisztább lenne a helyzet az első levelem nélkül. Megpróbáltam volna összehozni a pályázatot egy éjszaka alatt, és ha nem sikerül, csak magamat hibáztathatom. De így? Ilyen paradox módon lemaradni egy pályázatról. Nagyon rossz érzés, főleg, hogy nem tudom mi az oka. És főleg, hogy a szakdolgozatomhoz kitűnő felkészülést biztosított volna, és a visszatérésemhez kedvet. Nem szeretek emberekben csalódni, így amíg nem ismerem a pontos körülményeket, inkább azt gondolom, hogy elfelejtette mit ígért, lévén, hogy nagyon elfoglalt.....

Tanulságlevonás-kényszerem van. A napokban a fent vázoltak mellett több dolog is erősíti azt a gondolatot, hogy amíg itt vagyok ne akarjak ott lenni. Az ITT-lét nagyon fontos itt is. Még ha csak ideiglenes is az ittlét. Nem szeretnék folyamatosan arra gondolni, hogy mi zajlik ott, és bánkódni, hogy lemaradok dolgokról. Nekem most itt a helyem, hisz ezt választottam, vagy a hely választott, nem számít. Örülnöm kell a rock-estnek Tolnaiékkal, a Mediterrán filmhétnek, a zágrábi, ljubljanai utazásnak, a horvátul tartott szemináriumi dolgozataimnak........

Emőkének szeretném ezeket a tanulságokat átadni, és azoknak, akik útra készülnek. Tudom, hogy már elcsépelték mások is és én is, de igaznak érzem most is: "nem foghat a macska egyszerre kint s bent egeret".