Kéjes éjjeli zabálás után ülök le első, kísérleti blogbejegyzésem megírásához. Konstruktív életvezetés...

Ez utóbbi két mondat együttállása híven illusztrálja a társadalmi hasznossághoz és rendezett életvitelhez való hozzáállásom, mondom ezt, mikor múltorában még nagy elánnal ejtettem ki szájamon: "Tanár leszek." Mint aki tudja, mit akar.

Első körben a sok ellentmondással, ellenállással kell valamit kezdenem tehát, mely bennem munkál, mert addig egy őszinte sort le nem tudok írni... az írás, igen, tele van kiskapukkal, én meg sumák vagyok, vigyorogva nyitogatok, mint a rossz gyerek, de most a magam ura s regulázója kívánok lenni, fegyelmezetten, céltudatosan szeretném űzni a blogolást, illetőleg magam (általa, benne, vele), nem akarom pótlékként használni, s mások idejét üres stilizálással, majomkodással rabolni.

Borzasztó nyögvenyelős ez a pár sor, pedig úgy éreztem, van mit "tupírozni" a napomból (napi elköteleződésre készülök ugyanis).. Ehhez előljáróban fel szeretném sorolni néhány aktuális kedvenc szavam: erőltetett, nyálas, giccs. Mind minősítő, leminősítő kifejezések. Nos, én jelenleg ilyenekkel dolgozom, ezeket forgatom. De mi volna, ha holnaptól váltanék, pl.: derűs (ez a Nagyi kedvenc szava), nagyszerű, zseniális! A gond az, hogy még ha ezeket is mondanám, akkor is ott volna a grimasz arcomon. Ez a fajta VÁLTÁS, VÁLTOZÁS tehát nem enyém. Én a folyamatokban hiszek, vannak nagy, hömpölygő folyóvizek, sebes vízesések, az állóvíztől irtózom, veszélye talán nem fenyeget, az én igazi ellenségeim az örvények, melyeket általában én magam generálok (ez a szánalmasabb fajta), meg persze van külső behatásra keletkező is (ez a fenséges!) Úgy tűnik, jelenleg írásfolyamomban is az előbbi, szánalmas örvény rabságába kerültem, ez frusztrál. Hogy lehet logikusan felépíteni egy írást, ha ilyen intenzív a mocorgás idebenn, s minden dolog sziluettje halovány?? Hogy lehet úgy írni, hogy benne legyen esszenciám, a sallangot nyessem és másoknak érthető legyen?? Van-e erre módszer(tan)?

Örülök, hogy intelligensen reflektáltam magamra és elvágtam a vizes asszociáció-folyamot. Engedtessék meg még személyeskedve elmondanom, legkedvesebb játékom az asszociációs és imádok minden analógiát, kiváltképp az értelmetleneket! (Az értelmetlen egy tökéletesen értelmetlen szó, nem?)

Már izzadok. Még mindig nem szóltam a napomról, pedig nagyon sokat kaptam ma, úgy látszik a továbbadás, illetőleg az odaadás (?) nem nagyon megy. Miért lehet ez? Mi a gát? Zavar, kislányos pír, gyávaság, Semmi??

Jó, akkor elmondom slágvortokban:

Szeretni kell az embereket.

Mosolyogni, örülni kell.

(Ezekről eszembe jutott egy másik kedvenc mostani szavam: KLISÉ. A közhely degradálóbb neve. Mert ugye minden közhely. Minden sza*.)

Egyébként ezeket egy 4évnyi oroszországi munkaszolgálatot megjárt ember mondta ma nekem. A döbbenkedés után ilyenkor rögtön dörrenek, milyen döglődő korba küldtek engemet...

Nincs fogalmam. Fogalmam sincs.