HTML

Nyolcak

8 kolléga rejtett bejegyzései

2010.08.01. 13:50 Mesemese

Motiváció

 Hamarosan, augusztus 1-én indul a blogírás a "második hullám" számára is.

Azon gondolkodom, hogyan lehet elmondani nekik a blog öngyógyító, önsegítő szerepét.

Ha szokássá válik a blog, miben segíti életünket? Hogyan válik valami szokássá, és formálja jellemünket, és a jellemünk hogyan válogat a szokások között?

  Kedves "Második Hullám" és "Hullámtörők" !

 A nyár kicsit elvette hangunkat, hiszen a pihenés feltétele a jó munkának, és a lendület további elindításának. Elhallgattunk kicsit, hogy megnyugodjunk, és megemésszük mozgalmas évünket.

  Csapatunk 7 hónapon át írt blogot, amiből ketten szakdolgozatunkat is megírtuk! Mindkettőnk személyes épülésére szolgált a dolgozat, amit korábban nem hittem volna, hiszen úgy gondoltam, ez még egy nagyobb teher, amit esetlegesen élvezhetek is. De, hogy magam fogom építeni ezáltal, és kiformálódnak a gondoloatok a tudományos megfogalmazás számára, erre nem is gondoltam, és őszintén szólva: nem is hittem el.

 Amikor elkezdtük írni a bejegyzéseket, a legnehezebb az volt, hogy tartsuk a mindennapot! Hogy szokássá tegyük. Sokszor vezettem már be szankciókat az életembe, akár mozgás, futás, étkezés, tanulás szempontjából, de kifúlt egy kampánnyi idő alatt. A naplózás viszont 7 hónapon át : minden nap zajlott, mert kiderült, hogy összerántja értelmessé napomat. Felkeltem, leültem, felnyitottam a laptopot, és átgondoltam mi vár rám ma. Vagy este hazaértem, tudtam, hogy senki nincs a kollégiumban, egyedül leszek, és már azon gondolkodtam, hogyan meneküljek a magánytól, programot kerestem Pesten...amikro eszembe jutott, hogy írhatok blogbejegyzést! Amiben összefoglalom napom esszenciáját, mit tanultam meg...hogy pl. nehéz értékes időt töltenem önmagammal...és ennek örömérre már kedvvel mentem le a netszobába. Tudtam, hoyg bejegyzésemet nem pusztán önmagamnak írom, hanem társaim is olvasni fogják. Megírom a mély kútból, ahonnan felszökik, és a másik, amikor ráér, és éppen értékes időt szentel a blogírásnak: találkozik velem, a maga tempójában, a maga értékes idejében.

 Erre nagyon szép példa volt, amikor Krisztina barátnőnk Splitben tanult művészettörténetet, és az idegen környezet sajátos hatásait leírta a bejegyzésekbe. Amikor odaszántam magam, megtekintettem, és kiiktatva az idő esetleges találkozását: leültem, és lénye lényegével tudtam talélkozni a netes felületen. Annak ellenére, hogy fél éven át távol volt fizikailag.

 A blogírás egy olyan virtuálisan felépülő tér, ahol kettes szobák, közös- társalgási területek vannak. Munkánknak a tanulás szempontjából három ponton kell haladnia, amik lehetnek közös pontok is: a személyes tanulásom a kulcskérdés ebben. Közben azon gondolkodunk, az iskolának hogyan írjuk meg tudományos megfeleléssel szakdolgozatunkat, oly módon, hogy az minket növeljen, és a társadalmi felelősségvállalás a harmadik kulcskérdésünk. E három mentén építkezünk! A társadalmi felelősségvállalás azért fontos, hogy amikor kijövünk a Pázmány keltetőjéből, valóságosan hasznos tagjai legyünk az egyelőre még csak ideaként, vagy fikcióként hangzó társadalomnak.

  Kedves "Második Hullám", immár a "Harmadik Hullám" résztvevőiként, az információs társadalom hullámlovasaiként, és hullámtörőiként lépünk be ebbe a térbe, amit magunknak építünk fel. Egy fontos játékra hívunk titeket, mely játékszabályok nagyon is használhatóak a valóságban, és interakcióink minták lesznek a későbbi együttműködésben.

 A naplózás tartalma: 1. minden nap! bejegyzés arról, hogy mit tanultam én személyesen az életemből, a társalgásaimból, bármiből, amivel az élet megérintett.

                             2. megbeszéljük, hogy milyen időközönként fogjuk a bejegyzések tartalmát átbeszélni, hogy kialakuljon saját tanulás-tankönyvünk.

                             3. a bejegyzések időtartalma  2010 dec. végéig tart hivatalosan, utána megbeszéljük a folytatást. A legtöbbet írók, és a legkomolyabban vevők között értékes ajándékot is kisorsolunk!!!

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://nyolcak.blog.hu/api/trackback/id/tr712191033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása